Nagyon nehéz volt az elmúlt évem,talán a legnehezebb amióta megszülettem.Biztosan ezért nem tudom már megtenni azt amit egykor:hogy ha pofon vág az élet akkor felállok,megrázom magam és megyek tovább mert menni kell és csinálni kell…Már nem tudom azt mondani:majd lesz valahogy,és ha ezt kibírtam akkor a következőt is ki fogom…
Nem birom.Nem tudok felállni.Ha felállok,újra és újra a földön találom magam,és ha meg is próbálom az már csak a genetikailag belém kódolt küzdőszellem miatt van.És egyáltalán nem vigasztal a tudat,hogy ez az év sem lesz könnyebb,sőt…
Én büszke vagyok arra,hogy magyarnak születtem.Büszke vagyok arra hogy hat gyereket szültem,és nem azért mert szívügyemnek tekintettem a magyar népességcsökkenést.Büszke vagyok arra,hogy abból a komoly összegből amit mint főállású anya kapok,még tudom fizetni a lakáshitelünket és a számláinkat.De arra nem vagyok büszke,hogy nem tudom kiváltani a gyerekeimnek a gyógyszert ha betegek,hogy néha nem tudok nekik enni adni,pedig azért kapirgálom minden évben azt a rohadt kertet,és azért nevelem az állatokat,hogy ennyivel is több és könnyebb legyen.De mindez hiába,ha a legalapvetőbb dolgokat a főzéshez csak nagyon nehezen,vagy már egyáltalán nem tudom megvenni.
El vagyok keseredve ez az igazság.Nem tudom még hány bőrt lehet lenyúzni a parasztról mielőtt bedobja a törülközőt,csak azt tudom hogy én nem szeretnék egy újabb statisztikai adat lenni.Pedig lassan ott tartok hogy felkötöm magam.
Hát ezért a nagy csend itt a házam tája körül,és ezért születik olyan nehezen az a levél Bizonytalanom.Mert nagyon nehéz erről beszélni.Most sem volt könnyű…
Like the blog