Hosszú és nehéz két hónapom volt,nem véletlenül nem tudtam magam rávenni,hogy akár egy sort is “papírra”vessek.Na és persze nehezen beszél az ember olyan dolgokról,amiket még maga sem ért vagy nem tud feldolgozni.Most viszont már úgy gondolom,túl a mélyponton képes leszek leírni.
Válunk.Két hónapja különköltöztünk,illetve hogy az igazsághoz hű legyek,kirúgtam az emberemet.Nem bírtam tovább,besokalltam,elég lett.Azt éreztem hogy hiába tépem a szám szélét,minden amit mondok már csak falra hányt borsó.Mindenhez két ember kell,ahhoz is hogy elrontsunk és ahhoz is hogy helyrehozzunk dolgokat.Ketten rontottuk el,de egyedül csak én próbáltam menteni a menthetőt.Azt hiszem ebből lett igazán elég.Ettől függetlenül nem tudom csak úgy a hátam mögé dobni az elmúlt 13 évet,és nagyon megvisel ez az egész.Próbálok felállni,de nagyon nehéz.Vannak napok amikor legszívesebben fel sem kelnék,de muszáj mert itt vannak a gyerekek akikért tovább kell csinálni.Ők is borzasztóan nehezen viselik a helyzetet,de ami tőlem telik mindent megteszek hogy kevésbé érezzék magukat rosszul.
Hosszú lesz az út,de most még érzek magamban annyi erőt hogy egy szebb és jobb jövőt alakítsak ki mindannyiunk számára.Talán hamarabb kellett volna lépnem.Akkor amikor két évvel ezelőtt először szétbútoroztunk.Nem tudom,de ennek valamiért így kellett történnie…
Majd érkezem.
